Szépirodalom kategóriában díjat nyert 2016-ban 2019-06-05 • tovább a megjelenés oldalára »

Szépirodalom kategóriában díjat nyert Laczkó Vass Róbert: Felix Culpa kötete  2018. február 1-én

 

Néprajzi kutatás kategóriában díjat nyert 2016-ban 2019-06-05 • tovább a megjelenés oldalára »
Kolozsvár népszerüsítése kategóriában díjat nyert 2019-06-05 • tovább a megjelenés oldalára »
„Amikor kiteljesedik a holdtölte..." 2019-05-01 • tovább a megjelenés oldalára »
"Amikor kiteljesedik a höldtölte, a nap egy kicsit meghal" - vagy mégsem?


Nánó Csaba életútja, nagyon bensőséges, csontokig hatoló tapasztalatai kapnak hangot Tegnap; Betegnapló című könyvében. Szándékosan nem kezdtem a felütést a megjelenés évével, a Nánó esetében (és a hozzá hasonlókban) ugyanis úgy érzem, paradox lenne egy időbeli ponthoz kötni valamit, ami szó szerint is a szerző egész életét felöleli, tehát hangsúlyozottan folyamatszerűségről, bizonyos szempontból jelenidejűségről is szó van.
Amint azt a cím és a fülszöveg is jelzi, a könyv két egységből áll, amelyek külön-külön is értelmezhetők, ugyanakkor mintegy egymásra olvasva is közelíthetünk feléjük.
A Tegnap szövegeivel nyit a szerző, amely címadásgyakorlat látszólag máris ellentmond az előzőkben fejtegetett folyamatosságnak, időbeliségnek, mintegy lezárt, múltbeli eseményfüzér elbeszélését jelezve. A tegnapok azonban még nagyon közel vannak hozzánk, s összeadódva vezetődünk el a jelennek nevezett élethelyzetünkbe. Ilyen perspektívából nézve tehát a Tegnap is értelmezhető a közeliség, a bőrbe való beleivódás hangjaként. Nánó Csaba számos tegnapját hangosítja ki. Kendőzetlenül, tabuktól mentesen, mintegy lelkileg és mentálisan is pőrén áll az olvasó előtt. Adom magam, (be) tudsz fogadni? – szól ki a könyvből, s az értelmező máris feladathelyzetbe kerül, méghozzá kettősbe. A könyv fellapozása pillanatában kezdetét veszi az, ami mindvégig ott lebeg a szövegben: a befogadhatóság kérdése, az empátia képessége és fokozása, egyáltalán az, mit tudunk kezdeni azzal az önfeltárulkozással, ami nyomtatott szavak formájában mutatkozik meg előttünk: ,,Aki másokat győz le, mindig beszennyeződik. / De aki önmagán győzött, megtisztul általa.” (Örkény István, 5.) ,,Sose kérdezzék egy alkoholistától, mikor kezdett inni. És miért. (...)” (5.)
Ugyanakkor adott egy másik helyzet is: ki az a „magam”, az az én, aki felajánlja magát a történetben? Egy én van csupán, aki a Betegnaplóban átveszi a narrátori hangot is, s aki azonosítható a szerzővel? Vagy halmozott énről olvashatunk, mindazokról az alkoholistákról, akiknek nincs hangjuk elbeszélni, ami velük történik, s akik énjét Nánó a saját énjébe gyúrva ad hangot sorstársainak is? Bátorkodom azt állítani, hogy az utóbbi kérdésre válaszolhatunk heves fejbólintással. Az elbeszélt történet ugyanis nem csupán egy életé, hanem magáé az életé, az alkoholisták életéé. Ezt a fajta többes ént, az egyéni és a közösségi, általános történetek elegyét a szövegszervezés maga is érzékletesen oldja meg. A Betegnapló markáns én-elbeszélőjétől elkülönülve, itt többnyire egyes szám harmadik személyű narrátori hang szólal meg, amit néhol megszakít az egyes szám első személyű hang, ebből a megszakításból azonban a személyesebbé tétel és az emlékidézés mellett kiérzem a közösségvállalást is, egyes esetekben ugyanis ezekből az én-elbeszélésekből szerzünk tudomást az alkoholisták belső világáról: „...annyira remegett a kezem, hogy nem tudtam kivenni a zsebemből a pénzt. (...) Ezúttal a pénztárost kértem meg, hogy nyúljon a zsebembe. A vég kezdete volt. Azt hittem, alább nincs. Mégis volt.” (41.)
A javarészt E/3-as elbeszélői szólam tehát a távolítást is szolgálja, a tudósítás érzését is kelti, ugyanakkor az, hogy konkrét életutat, mellékszálon pedig számos másat követhetünk végig, mégis az én énségét, egy-ségét jelzi.
A Tegnap központi szereplőjével születése napjától kezdve járhatunk végig vállvetve az élettörténeten, a traumákon és pecséteken, amelyekkel a környezete vagy akár ő maga is körülhatárolt egyfajta életvitelt. A gyermekként végigélt felnőttszórakozások: „A bulik emlékei tisztán megmaradtak még, ha olykor gyerekfejjel is felfogta, néhány emberrel nincs minden rendben az ivászatok után.” (8.); az édesanya hosszantartó „gyengélkedései”: „(...) erre nyögve mondja az anyja, hagyjanak neki békét, mert beteg. Eltelt három nap, anyja még mindig az ágyban. (...) Akkor még nem értette, hogy a drágalátos anyuka annyira másnapos volt egy valószínűleg napokig tartó ivászattól, hogy nem tudott még felülni sem az ágyban.” (16.), az apa távolságtartása egyenként ejtettek rajta sebet, amelynek később lehetősége volt mélyülni, fekélyesedni, s amely a Betegnapló végén heged csak majd be.
Gyakorlatilag beleszületett az alkohol világába, s túlságosan személyes és közeli kapcsolata volt vele ahhoz, hogy távol tudjon maradni tőle: „Ötéves volt, amikor életében először az eszméletlenségig leitta magát” (10.) – olvashatjuk a rémisztő és elképesztő sorokat, és rémülten gondolhatunk arra is, milyen nagy hatással van felelősségtudatunk vagy annak éppen a hiánya a körülöttünk lévők életének alakulásában.
A Tegnap sorai mélyenszántók, erősen bensőségesek, s nagyfokú bizalommal viseltetnek az olvasó iránt. Egyszerre önértelmezés-keresés, amit a ráfókuszált én-hangok egyike ki is kerekít:
„– Hol torpantál meg, fiam? – kérdezte apám egyszer, úgy tizenhét éves korom körül (...). A kérdés olyan váratlanul ért és annyira ledöbbentett, hogy örökre bevésődött agyamba. Keresem a választ. Azóta is.” (21.)
Továbbá hangadásgyakorlat és olyan problémák tabumentes megközelítése, amely fölött nem lehet(ne) szemet hunyni (például hogyan kezelheti egy gyermek azt, hogy környezete egészségtelen, rá is fertőzően hat, vagy annak a megválaszolatlan kérdésnek az örökös terhét, hogy a megcsalás miatt kezdett el inni az anyja, vagy az ivászatai vezettek a férj félrelépéséhez? – 15.). Ugyanakkor még a Betegnaplóbeli betegség előtti életet is egy nagy lent-állapotként értelmezhetjük, akár az anyagi–családi–magánéleti vonalra (vö. munkásgyári helyzetek, aki nem „vedel”, azt kinézik), akár pedig az örökös ördögi körre és az emellett fellépő lelki–mentális labilitásra gondoljunk is: „Az agorafóbia teljesen váratlanul tört ki rajta.” (33.) „Halálsápadt volt, remegett egész testében, ám ez csupán a kezdet volt.” (34.) ,,…ha felkelt az ágyból, úgy érezte, nyomban meghal.” (34.) „Két év telt el ebben a nem-létben, amikor már nem bírta tovább.” (35.)
Olvasóként nemcsak az alkoholisták szomorú és fájdalmas mindennapjaiba, életébe vonódunk bele akarva-akaratlanul: „Az összes alkoholista előtt egyetlen cél lebeg, napfelkeltétől napnyugtáig, reggel, délben, este vagy éjszaka: megszerezni az adagot.” (44.) „Nincs már szégyenérzet, nincs fékezőerő, nincs becsület. Egy van: a pia...” (45.), hanem a hajléktalanok gondolataiba, érzésvilágába is betekinthetünk. Ez különösen plasztikusan szemléltethető a nyakkendős énnel, a külalak fontosságával akkor, amikor a belső már feloldódott, s azzal, hogyan küzd az ember emberi arcáért akkor is, mikor a névtelenedés elkerülhetetlen:
„Fölöttébb furcsa: amikor az embernek már semmije sincs, jó ideig próbálja őrizni a látszatot. Azt, hogy ő mégiscsak valaki, akinek nincs köze a többi utcán lézengőhöz, a kékszeszig lesüllyedt piásokhoz, a lépcsőházakban vagy parkokban meghúzódó vagy parkok padjain alvó hajléktalanokhoz. Pedig el sem lehet képzelni, milyen hamar a szintjükre süllyed az ember...
Soha életében nem viselt nyakkendőt, de amikor kikerült az utcára, rögtön kötött egyet a többi tróger között. Nehéz a dolgot megmagyarázni, végül is minden senki ki akar tűnni a többi senki közül. Ha mással nem, legalább egy nyakkendővel.” (44.)
Az alkohol által átitatott élet folytonos fent–lent hullámzását, az örökké labilis és kiszámíthatatlan életvitelt, a hangulat- és állapotváltozásokat és a szenvedélybeteg alkoholhoz fűződő ambivalens viszonyát mutatja az is, ahogyan és ahányféleképp értelmezni próbálja azt a mű énje. Ennek mentén az alkohol egyszerre jelent valami nagyon mély és már az alapokat megfertőző traumát, halált: „Számomra Marci volt az első példa arra, hogy az alkohol öl.” (32.); művészetet, művészélet vonásait: „Merthogy művészeknek hitték magukat – tán félig-meddig azok is voltak –, így ildomos volt néha iszogatni.” (30.); ugyanakkor szórakozást: „Roppant szórakoztató volt ülni a kocsmában, és az alkoholtól félig elhülyült, lerobbant, egykor többnyire jobb időket megélt részegesek meséit hallgatni.” (33.) és az én szerethetőbbé válását is (vö. barátnője kínálta bortól édesebb). Mindez a jelentéstöbblet úgy nyer még inkább értelmet, ha az italtól való fiatalkori távolságtartást és az ebbe való belebukást is kontextualizáljuk.
A Betegnapló már erőteljesebben, explicitebb módon helyzet- és énorientált, az elbeszélő ugyanis végigvezeti az olvasót betegségének hullámvölgyén, még pontosabban mentális utazásán, azon, ahogyan a csüggedés és reménytelenség hangját felváltja a küzdeni akarás és az irónia.
„A betegség mindentől más: a tehetetlenség és kiszolgáltatottság legmagasabb fokú szervezettsége” (55.) – olvashatjuk az első gondolatokat. És valóban, olyan embertől hangzik ez a gondolat, aki mintegy egyik lent-állapotból csúszott át a másik lent-állapotba, szembesülve a nyelvgyökér-daganattal.
(...)

Tankó Andrea

Látható Kolozsvár – könyvbemutató 2019-02-12 • tovább a megjelenés oldalára »
Betegnapló holnapra 2018-11-08 • tovább a megjelenés oldalára »

Betegnapló holnapra

Nánó Csaba: Tegnap; Betegnapló*

Néhány éve megkeresett egy nálam valamivel idősebb ember, olvasnám el, amit a „rehabon”, a rehabról írt. Elolvastam, ahogy tudtam (kézzel írt, görcsös füzetek voltak), és javasoltam, jelentesse meg. Ha gondolja, válasszon ki részleteket, vagy húzza ki, amit túlságosan személyesnek érez. Sokat beszélgettünk erről, közben barátok lettünk, végül mégsem tette, sem így, sem úgy.

Legmélyebb problémáinkról iszonyatosan nehéz beszélni, s annak, aki nem „hivatásos”, talán még nehezebb. Hiszen a hivatásos író megszokta, hogy önnön sebeit vakarja el, önnön sebeiről tépi le a ragtapaszt, és mutatja meg őket a világnak. Aki azonban szenvedett, de írni korábban nem írt, az a határon van: meg is mutatná, meg nem is. Nem mondhatom el senkinek, mondjam hát el mindenkinek?

Nánó Csaba még ezen a kategórián belül is kivételnek számít, hiszen ő írt korábban éppen eleget (négy kötetet jelentetett meg), újságíróként dolgozott és dolgozik többek között a Szabadságnál és az Erdélyi Naplónál, ennyire mélyen mégsem szállt le önmagába. Nem mindegy, hogy az ember a kedvenc színészeivel beszélget, vagy az alkoholizmusát tárja fel, aztán meg a halálos betegségről vall, amelyet sikerült túlélnie.

Az egyes szám első személy–egyes szám harmadik személy játék nem csap be senkit: az olvasónak szilárd meggyőződése, hogy magadról gyónsz. És ebben a szűk (nagyvonalúságban szűk) erdélyi társadalomban nem mindig veszik jó néven ezt.

Mégiscsak működik azonban egy kényszer, amely vallomásra kényszerít, és egy másik, hogy valamelyest árnyékban maradj azért. Nánó Csaba nem azért tér el a közvetlen vallomástól, mert író lenne, hanem azért, hogy óvja magát, amennyire lehet. Nehéz itt (és bárhol máshol) definíciót adni az „íróságra”, de a szöveg mívessége, ambíciója elárul valamit erről. Ám egy író szövege biztosan nem lenne ilyen riasztóan őszinte.

Hogyan hat Nánó szövege? Mint a korbácsütés. „Ötéves volt, amikor életében először az eszméletlenségig leitta magát.” (10.) „…vajon anyja előbb kezdett inni rendszeresen, és aztán jelent meg a kurva apja életében, vagy az ő felbukkanása vezetett anyja alkoholizálásához?” (15.) Ilyen és ilyenebb mondatokkal találkozunk, ilyenek között kanyargunk a történetben.

Egyébként azt hiszem, teljesen mindegy, hogy mikor bukkant fel a kurva. Aki problémái megoldása érdekében az alkoholhoz nyúl, az alkoholista; a társadalom pedig nem véletlenül nyújtja ezt a mintát, hogy aztán jól elítélhesse, hiszen akit elítélünk, az már nem tartozik közénk, hibái nem abból a közösségből fakadnak, melynek a szereplői vagyunk.

A Tegnap olyan, mint egy irodalmi riport: a harmadik személyű szöveget olykor idézett egyes személyű váltja fel, olyan bevezető mondatokkal, mint például: „Egyik beszélgetésünkkor kizárólag nagyapjáról mesélt…” (17.); „Egyik nap eszébe jutott egy régi történet…” (20.) Ez is a távolítás eszköze és a megmaradt óvakodás tünete.

Mint a Betegnapló, a Tegnap is célelvű: az alkoholizmustól szabadul a szereplő, a betegségből kigyógyul. Azt hiszem, szerencséje volt, hogy nem olyan helyre került, ahol benyugtatóznak: „A terápia lényege az volt, hogy megértesse az alkoholistával, mitől vált azzá, ami, és a szenvedély utáni vágyat hasznos és egészséges célokkal, gondolkodásmóddal váltsa fel.” (49-50.) Mert ahol csak beléd nyomnak egy vagy több gyógyszert, mint mondjuk Dicsőszentmártonban, és zöldségként kóvályogsz egész nap, ott soha nem fogsz meggyógyulni.

A Betegnaplót egyes szám első személyben meséli az elbeszélő, hiszen a betegség szörnyű, de mégsem rajtunk, „szégyentelen” alkoholistákon múlik: „…a tehetetlenség és kiszolgáltatottság legmagasabb fokú szervezettsége.” (55.) Ebben több a „jótanács” is (Az élet apróságai című fejezet „parancsai”, melyek alatt az is meg van jelölve, miben és mit: Higgyél!, Lásd!, Ne gondold!), ami kissé olyanná teszi a szöveget, mint az interneten található boldogságreceptek – csakhogy egy ilyen pillanatban senki nem tud esztétikai mérlegeket készíteni; a fuldokló nem ragaszkodik hozzá, hogy faragott bottal húzzák ki a vízből – levegőt szeretne kapni.

Ebben a szövegben keményebben fogalmaz a szerző: úgy látszik, a rák esetében kevesebb szerencséje volt az orvosokkal. „Amit az egész betegséghez fűződő legnagyobb szemétségnek tartok, amikor valaki sarlatán módon úgy manipulálja szerencsétlen és tudatlan embertársait, hogy neki az hasznot hozzon. (…) Nem érdekel, ki miben hisz, a hit még soha senkit nem mentesített az alól, hogy angyal vagy aljas féreg legyen.” (59.) Még meg is nevez egy népszerű figurát, hogy megóvja embertársait a ködtől – természetesen hiába, folyamatosan látom az ilyen „gyógyítók” plakátjait, előadásaikra tódul a tömeg.

Mint a csendben maradó melegektől, a szenvedélybetegségekkel vagy halálos kóroktól küzdő emberektől sem várhatja el senki, hogy nyilvánosság elé lépjenek. Mégis örülök, hogy Nánó Csaba megtette: ha egyetlen alkoholistának vagy rákosnak könnyebb lesz ettől, már megérte. És mennyivel nagyszerűbb lenne, ha már a társadalom is felnőne ahhoz, hogy megértse, az alkoholista minden értelemben a mi betegünk, szenvedélyéről nem tehet, és főleg: az nem bűn.

 Demény Péter

 

*

2018-03-15 • tovább a megjelenés oldalára »

Nico ter Linden 1936–2018

 Amszterdami lelkipásztor, egyházi író volt. Mint a bibliai történeteket újramesélő lelkipásztor nevét tavaly december óta mi is ismerjük. Akkor volt Nico ter Linden Az a hír járja című népszerű sorozata első kötetének bemutatója a teológia dísztermében. A szerzőhöz is illő, hogy nem teológus, hanem mérnökember fordította magyarra: a Györgyfalván élő Antal Árpád. A könyvet nálunk Ida Eldering holland lelkipásztor mutatta be, aki maga is volt amszterdami lelkész, és közelről ismerte az úgynevezett „amszterdami iskolát”, azt az ószövetséges irányzatot, amelyet Nico ter Linden is szívesen követett. (L. http://www.proteo.cj.edu.ro/hu/esemenyek/9148) Most is Ida Eldering adta nekünk hírül, hogy Nico ter Linden 81 éves korában elhunyt. Munkássága rövid ismertetésével emlékezzünk meg róla.

Nico ter Linden prédikációi és bibliai elbeszélései azért voltak közkedveltek, mert mind a templomos gyülekezetet, mind az egyháztól elidegenedett mai embereket egyformán meg tudta szólítani. A gyülekezetet azzal, hogy mindenki érezte: lelkipásztora szenvedélyesen éli meg hitét, s ugyanígy szereti egyházát is. A templomot is úgy szerette, hogy legtöbbször nem otthoni dolgozószobájában, hanem a templomban írt. A szekularizált hallgatóság pedig azért kedvelte, mert az ő tolmácsolásában a bibliai történetek érthetővé váltak a racionálisan gondolkodó mai ember számára is.

Az 1995–2004 között hat kötetnyi bibliai elbeszélése sok százezer példányban kelt el, igazi könyvsiker lett. A szerző e mellett az egyik legnagyobb holland napilap (a Trouw) egyházi rovatának rendszeres cikkírója, s az NCRV nevű keresztyén rádió- és televízió csatorna népszerű egyházi műsorának szerkesztője volt. Írásai és tévéműsorai nyomán nemzedékek szűrték le a Bibliával kapcsolatban a tanulságot: „Így már én is értem!”

Teológiai szemléletét sokan – joggal – vitatták. Az volt ugyanis a felfogása, hogy a Biblia történeteit – az üdvösség történeti fordulópontjait is beleértve! – nem lehet racionálisan igazolni. De a hit számára igazak. Ironikusan jegyezte meg egyszer: „Nem veszitek észre, hogy egész országnyi ember szakad el az egyháztól, mert már nem kellenek nekik a csokoládémázzal leöntött bibliai történetek?” Nézete szerint a Biblia racionális, történeti hitelességétől megfosztott újramesélése ugyanakkor nem engedi meg, hogy a mai ember slampos nyelvi szintjére süllyedjünk. A Szentírás ősisége, isteni titka, nyelvének emelkedett költőisége arra kell késztesse a bibliaolvasó és igehallgató embert, hogy megilletődötten, mély átéléssel és hittel adja át magát a szövegnek. „Mintha ősbemutató lenne, úgy készült minden istentiszteletre” – mondta egykori kántor-munkatársa Nico ter Lindenről.

Vegyük kézbe, olvassuk mi is Nico ter Linden Az a hír járja című nagy műve első kötetét. A kolozsvári Exit kiadó jóvoltából itt van a kezünkben. Olvassuk elsősorban mi, lelkipásztorok. Mert ami benne nem „bultmanni” mellékút, hanem a héber gondolkodás jó gyümölcse, az igehirdetésünket fogja gazdagítani. De adjuk a könyvet konfirmáló és konfirmált ifjaink, egyetemi ifjúságunk, bibliaköri hallgatóságunk kezébe: hasznos olvasmányélményt és jó vitaanyagot nyújt ahhoz, hogy a Bibliát, mint Isten igéjét a mi népünkhöz is közelebb vigyük.

Így válhat a távoli Hollandia szülötte a mi tanítónkká is. Istennek legyen érte hála.

Dr. Juhász Tamás

Kolozsvár

A 14 éves kolozsvári kalózlány bemutatkozik a világnak 2018-03-15 • tovább a megjelenés oldalára »
Egy kiadványban Erdély összes népének építészete 2018-03-15 • tovább a megjelenés oldalára »
 
 
Furu Árpád: Táji tagolódás Erdély népi építészetében című kiadvány könyvbemutatója
Kalózlány 2017-05-17 • tovább a megjelenés oldalára »

Könyvbemutató a 7. Ünnepi Könyvhéten

Nyitott szemmel – lapozható a második kötet is 2016-09-01 • tovább a megjelenés oldalára »

– Azokhoz a beszélgetőtársakhoz kapcsolódik ez a nagyszerű tartalom, akikkel alkalmam volt megismerkedni és a történeteiket hallgatni, a magam módján kíváncsiskodni a kérdéseimmel – mondta Laczkó Vass Róbert színművész, a Nyitott szemmel sorozat házigazdája csütörtökön délután a Györkös Mányi Albert Emlékházban.

Könyvbemutató a 7. Kolozsvári Magyar Napok keretében 2016-08-17 • tovább a megjelenés oldalára »

2016. augusztus 18-án az EMKE szervezésében a Györkös Mányi Albert Emlékházban bemutatásra kerül Laczkó Vass Róbert: Nyitott szemmel című beszélgetősorozatának második kötete, amely 15 beszélgetést foglal magába. Az est meglepetésvendége Márkus Barbarossa János.

Emlékülés Nagy Olga halálának 10. évfordulójára 2016-04-14 • tovább a megjelenés oldalára »

PROGRAM

Megjelentek köszöntése, Nagy Olga méltatása – Frauhammer Krisztina, Magyar Néprajzi Társaság, Folklór Szakosztály elnöke és Jakab Albert Zsolt, Kriza János Néprajzi Társaság elnöke

Előadások

• Pozsony Ferenc: Nagy Olga társadalomkutatásban hozott újításai
• Frauhammer Krisztina: Nők, női szerepek és életutak Nagy Olga szemével
• Tekei Erika: A szocializmus korának folklór kutatása – A mesekutatás média-recepciója a kommunizmus éveiben
• Jakab Albert Zsolt: Nagy Olga a Kriza János Néprajzi Társaságban és a Társaság kutatási paradigmái

Könyvbemutató Nagy Olga és Nagy Ödön frissen kiadott kézirataiból

• Nagy Ödön szórványlelkész és néprajzkutató. Szerkesztette Keszeg Vilmos. Exit Kiadó, Kolozsvár, 2015 – A kötetet bemutatja: Czégényi Dóra
• Nagy Olga: Hagyományőrző népi kultúra. Társadalomnéprajzi vizsgálat Széken. Exit Kiadó – Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2016 – A kötetet bemutatja: Keszeg Vilmos

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Könyvbemutató - Gazdát kutyájáról 2015-12-11 • tovább a megjelenés oldalára »

2015. december 10-én a Nagy Ibolya – Nagy Gábor szerzőpáros Gazdát kutyájáról című könyvét mutatták be csütörtök délután a Kolozsvári Állami Magyar Opera emeleti előterében. 

 

Könyvbemutató a 6. Kolozsvári Magyar Napok keretében 2015-08-19 • tovább a megjelenés oldalára »

2015. augusztus 19-én a 6. Kolozsvári Magyar Napok keretében 16.00 órától Demény Péter: Kolindárium című verseskötetének bemutatója.

Közreműködik: Laczkó Vass Róbert színművész.
Szervező: Idea Könyvtér
Helyszín: New York Kávéház

Könyvbemutató a 6. Kolozsvári Magyar Napok keretében 2015-08-18 • tovább a megjelenés oldalára »

2015. augusztus 18-án a 6. Kolozsvári Magyar Napok keretében a Györkös Mányi Albert Emlékházban 18.00 órától Nyitott szemmel – beszélgetőest, nyári különkiadás. 

Meghívott: Jakab Attila cégvezető. A beszélgetés címe: Cuba Libre. 

Az est házigazdája: Laczkó Vass Róbert. A rendezvény keretében bemutatásra kerül a Nyitott szemmel - Hétköznapi beszélgetések nem hétköznapi kalandokról c. beszélgetőkönyv.
Szervező: Györkös Mányi Albert Emlékház

 

Könyvbemutató - Nagy Ödön szórványlelkész és néprajzkutató 2015-06-04 • tovább a megjelenés oldalára »

Könyvbemutató: Nagy Ödön szórványlelkész és néprajzkutató
Időpont: 2015. június 4., csütörtök
Helyszín: Sapientia EMTE új épülete (Kolozsvár, Tordai út 4. sz.)
Méltatja: ft. Kató Béla, az Erdélyi Ref. Egyházkerület püspöke
Bemutatja: dr. Keszeg Vilmos, szerkesztő, néprajzkutató, egyetemi tanár
Csellón játszik: Szenkovics Dávid

Könyvbemutató az 5. Kolozsvári Magyar Napok keretében 2014-08-21 • tovább a megjelenés oldalára »

Az Exit Kiadó és a Kincses Kolozsvár Egyesület közös kiadásában megjelent, Asztalos Lajos és Papp Annamária szerzőpáros által jegyzett Kolozsvár bombázása című könyvet Benkő Levente mutatta be augusztus 21-én, csütörtökön, 16 órától a Sapientia EMTE Tordai úti épületében.