A magyar és holland protestáns egyházak szoros kapcsolata a reformáció korában gyökerezik. Hosszú hagyománya van az erdélyi és holland lelkipásztorok közötti gyülekezeti, akadémiai és szolgatársi tapasztalatcseréknek. Mindkét egyház lelkipásztorai számára a legértékesebb tapasztalatot az egymás kontextusába, vagyis a helyi gyülekezeti gyakorlatba betekintést engedő találkozások jelentik. Az eltérő kontextusból érkező szolgatársak különböző teológiai témák mentén történő tanulmányi napjai tovább mélyítik a találkozást. Tanulunk egymástól és inspiráljuk egymást.
2020-ban és 2021-ben a találkozások online konferenciák keretében történtek. Ebből adódott a 2022-es konferencia témája. Végeredményben a Covid-járvány rákényszerített bennünket arra, hogy digitális formában ünnepeljünk, végezzük a lelkigondozást és továbbképzést. Élő közvetítések és online platformok, chatszobák és közösségimédia-eszközök segítettek a gyülekezeti közösség tagjainak kapcsolatban maradni. Volt kísérletezés és visszatekintő kiértékelés. Mit jelent a kommunikációs eszközeink szempontjából a digitalizáció? És: a digitális kommunikáció minden szempontból alkalmas-e a vallási kommunikációra? A Szentlélek megszólal az új médián keresztül is? És mit jelent ez a lelkipásztor szerepére nézve, aki olyan gyülekezetben szolgál, ami magát gyakran szórványhelyzetben találja? Ezek a kérdések merültek fel New Amsterdamban, a 2022-es konferencián. A New Amsterdam templomaiban és a „Buitenland” kempingben eltöltött közös idő igazi tanulóközösség tapasztalatát adta nekünk. Összesen 40 lelkipásztorral két napon át három témakörben vizsgáltuk az online egyházi lét kérdéseit: a lelkigondozás, az istentisztelet megünneplése és az ekkléziológia témakörében. Az elméleti hozzászólásokat minden alkalommal a jógyakorlati példák megosztása tarkította.
Jelen kötetben az olvasó ennek a konferenciának az előadásaiba és légkörébe kap betekintést. Reméljük, hogy ezáltal arra inspiráljuk az olvasót, hogy a maga helyén építse a gyülekezetet és a közösséget a digitális korban. Azzal a jó reménységgel, hogy Isten Lelke folytatja a jó munkát.
A szervezők nevében:
Beke Bóroka
Froukje de Hoop
Wim de Jong
Elly van der Meulen
Ries Nieuwkoop
Pap Ákos
Ciska Stark
Megtisztelő számomra, hogy ajánlhatom ezt a munkát mindazoknak, akiknek a hite keresi a megértést, megértésük a cselekvést, cselekvésük a szeretetet, szeretetük pedig reménységet gyújt, melynek fényénél „megláthatják a láthatatlant” (Zsid 11,27) – akitől hitüket ajándékba kapták, mely keresi a megértést… A mindenkori teológus nem kerget délibábot, és nem képzeli, hogy bármily vaskos mű fedőlapjai közé befoghatná az Örökkévaló végtelen titkát – mégis könyvet ír, olykor a mértékadó keresztyén tanítás igényével. Tárgya előtti megrendülése nem némítja el, hanem éppen ez az, ami állandó keresésre hajtja: fegyelmezett, rendszeres, precíz munkára, és ennek nyomán szabatos, tiszta beszédre. Adott esetben pedig imádságos lelkülettel végzett tankönyvírásra, hisz ma is érvényes a régi tétel: lex orandi – lex credendi, azaz a hit rendjét az imádság rendje szabja meg. Bizonyára érvényes ez az alkotói dinamika e tekintélyes kötet szerzőpárosára nézve is, az amszterdami Vrije Universiteit két kiváló református professzorára, akiket – miközben a mű egészében a lehető leglogikusabb gondolatvezetésre törekednek – pillanatig sem hagy el az ámulat, a rácsodálkozás a Szentháromság-Isten lényére és munkájára.
dr. Visky S. Béla,
a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet professzora
Nico ter Linden (1936–2018) Utrechtben, Nijmegenben és az Egyesült Államokban tanult teológiát. Szolgált Stompetorenben, Alkmaarban, Nijmegenben és 1977–1995 között az amszterdami Westerkerkben. Saját televízióműsora és a Trouw országos napilapban külön rovata volt. Emellett tucatnyi könyvet írt. 1995-ben a De Keizerskroon Alapítvány megbízta, hogy főfoglalkozásban mondja el mai nyelven a Bibliát.A Biblia ugyanis mint könyv vagy inkább könyvgyűjtemény 2-3000 évvel ezelőtt keletkezett, s Európa – és benne a magyarság – kultúráját ezer éven át mélyrehatóan befolyásolta. Mindazonáltal a több ezer éves szavak, képek, fogalmak meglehetősen idegenek, gyakran érthetetlenek a mai ember számára. Pontosan ebben rejlik e könyv nagy értéke, hogy elbeszélés formájában teszi érthetővé, hozza közel a mai emberhez a Bibliában rejlő óriási kincset.
Az Az a hír járja című sorozat harmadik kötetében a szerző visszatér az Ótestamentumhoz, a Józsué, a Bírák, a Sámuel és a Királyok könyvét meséli el.
„Jeffrey D Jones (1946–) lelkipásztorként szolgált a plymouthi First Baptist Churchben, New Jersey-ben és New Yorkban, majd az Amerikai Baptista Gyülekezetek munkatársaként elsősorban az ifjúsági szolgálat és tanítványképzés koordinálása volt a feladata. Számos könyvet írt: Traveling Together: A Guide for Disciple-Forming Congregations (Utazás együtt: Útmutató tanítványnevelő gyülekezeteknek), Parenting with Love and Laughter: Finding God in Family Life (Szülői nevelés szeretettel és nevetéssel: Isten megtalálása a családi életben) és Heart, Mind, and Strength: Theory and Practice for Congregational Leadership (Szív, elme és erő: a gyülekezeti vezetés elmélete és gyakorlata).
A Remény a romokon (Facing Decline Finding Hope, New Possibilities for Faithful Churches) abból a tapasztalatból született, hogy a keresztyén gyülekezetek jelenlegi működési módja már sem teológiailag, sem anyagilag nem tartható sokáig. Reális esély van arra, hogy a gyülekezetek 80%-a a következő húsz évben kénytelen lesz szembenézni a túlélés vagy változás dilemmájával. Ez pesszimista megközelítésből ijesztő, de lehet egyúttal ok a reményre. Egyházi vezetők, különböző felekezetek vezető testületei, szolgálattevői, de egyházunk jövőjéért aggódó gyülekezeti tagok számára is elgondolkodtató, bátor és újszerű kérdéseket feszegető olvasmány.”
A megbocsátás:
„...az indokolt felmentés csakis a menthetőt menti fel, míg az indok nélküli bocsánat azt bocsátja meg, ami menthetetlen – ez a sajátos-sága. Mert éppen a menthetetlen az, ami nem megbocsáthatatlan;
és ami érthetetlen, az sem megbocsáthatatlan. Amikor a bűntény se nem igazolható, se nem magyarázható, még csak nem is érthető – miközben már mindent megértettünk, amit egyáltalán megérthet-tünk; amikor annak szörnyűsége és elkövetőjének lesújtóan nyil-vánvaló felelőssége már mindenkinek szemet szúr, és szó sem lehet enyhítő körülményről vagy bármilyen mentségről; amikor fel kell adni a helyzet helyreállásának minden reményét – nos, akkor már nincs egyéb teendő, mint a megbocsátás. Ebben a kilátástalan helyzetben ez a legmagasabbrendű megoldás és a végső kegyelem: végső soron ez az egyedüli és egyetlen dolog, amit még tehetünk.
Az irracionalitás eszkatológiai határáig jutunk el ezzel. Még pon-tosabban: a felmenthetetlen éppen azért a megbocsátás tárgya, mi-vel felmenthetetlen.”
Vladimir Jankélévitch
Az elévültetetlen vétek:
„A megbocsátásról szóló, tisztán filozófiai jellegű tanulmányban, amelyet másutt közöltünk, a Meg kell-e bocsátani? kérdésre adott válasz, úgy tűnik, ellentmond annak, ahogyan erre a kérdésre itt válaszolunk. A szeretet törvényének abszolútuma, illetve az aljas-ságba fordult szabadság abszolútuma között olyan szakadék tátong, amelyet nem lehet teljesen áthidalni. Nem törekedtünk arra, hogy kibékítsük a rossz irracionalitását a szeretet mindenhatóságával. Mert erős a bocsánat, mint a gonosz; de erős a gonosz, mint a bo-csánat. (...)
Nem, a bocsánat nem a disznóknak és kocáiknak való. A bocsánat meghalt a haláltáborokban. A rettenet azzal szemben, amit értel-münk valójában képtelen felfogni, a megszülető irgalmat is nyom-ban elfojtaná... amennyiben a vádlott még egyáltalán irgalomra indíthatna. A vádlott nem ülhet egyszerre három lovon: szem-rehányást tesz az áldozatoknak keserűségük miatt, másrészt ha-zafinak és jó szándékú polgárnak tünteti fel magát, ugyanakkor igényli a megbocsátást is. Választani kellene! Aki bocsánatot kér,
az vallja bűnösnek magát, fenntartások és enyhítő körülmények emlegetése nélkül!”
Vladimir Jankélévitch
A keresztény etika forrása nem a szubjektív én és nem a világ valósága, még csak nem is a normák és értékek rendszere, hanem Isten valósága a Jézus Krisztusban adott kinyilatkoztatásban.
Az egyház megvallja, hogy noha látta a brutális erőszak önkényeskedését, számtalan ártatlan testi-lelki szenvedését, az elnyomást, a gyűlöletet, a gyilkosságot, nem emelte fel szavát ellene, és nem talált módot arra, hogy az áldozatok segítségére siessen.
Bűnös lett Jézus Krisztus leggyengébb és legvédtelenebb
testvéreinek a pusztulása miatt.
Krisztus testén tombolja ki magát a világ. A megkínzott azonban megbocsátja bűnét a világnak. Így történik a megbékélés. Ecce homo.
Dietrich Bonhoeffer
Vannak-e egyáltalán keresztény megoldások világi problémákra? – töpreng Bonhoeffer, a XX. század erkölcsi gondolkodásának meghatározó alakja egy 1941-es írásában. A kérdés ma még nagyobb súllyal nehezedik a kereszténységre, mint háromnegyed századdal ezelőtt. Nélkülözhetetlen kalauz ez a töredékesen is teljes mű mindazok számára, akik nem hajlandók pótcselekvésekkel elfojtani az embernek azt az olthatatlan igényét, hogy együtt lássa
a teremtményt és a Teremtőt, a történelmet és a történelem Urát,
a testet és a testté lett Igét.
Visky S. Béla
Nico ter Linden (1936–2018) Utrechtben, Nijmegenben és az Egyesült Államokban tanult teológiát. Szolgált Stompetorenben, Alkmaarban, Nijmegenben és 1977–1995 között az amszterdami Westerkerkben. Saját televízió-műsora és a Trouw országos napilapban külön rovata volt. Emellett tucatnyi könyvet írt.
1995-ben a De Keizerskroon Alapítvány megbízta, hogy főfoglalkozásban mondja el mai nyelven a Bibliát. A Biblia ugyanis mint könyv vagy inkább könyvgyűjtemény 2-3000 évvel ezelőtt keletkezett, s Európa – és benne a magyarság kultúráját – ezer éven át mélyrehatóan befolyásolta. Mindazonáltal a több ezer éves szavak, képek, fogalmak meglehetősen idegenek, gyakran érthetetlenek a mai ember számára. Pontosan ebben rejlik e könyv nagy értéke, hogy elbeszélés formájában teszi érthetővé, hozza közel a mai emberhez a Bibliában rejlő óriási kincset.
Az Az a hír járja című sorozat második kötete olyan újszövetségi történeteket tartalmaz, melyeket Márk és Máté evangélisták jegyeztek fel. Apró szösszenetek és súlyosabb jelenetek Jézus életéből és tanításaiból. Csodatörténetek és példabeszédek egy mester-történetmondó
szemszögéből.
Dr. Ciska Stark az amszterdami Protestáns Teológiai Egyetem (PThU) gyakorlati-teológiai és homiletikai tanszékének docense, oktatási rektorhelyettese. A Hollandiai Protestáns Egyház (PKN) felszentelt lelkésze.
Dr. Bert de Leede a Hollandiai Protestáns Egyház (PKN) nyugalmazott lelkésze. Korábban a PKN doorni Hydepark Teológiai Szemináriumának rektoraként másokkal közösen felelt a lelkészoktatásért és a lelkésztovábbképzésért.
Az igehirdetés egyfajta kibontakozás: óvatos kibontása és megmutatása annak, ami már van. Ugyanakkor pontos olvasást és igényes szólást jelent, valamint részletes tanulást és kortárs kommunikációt. Jelen kézikönyvben arról a prédikációs előkészületről írnak a szerzők, amelynek hagyományosan hét fázisa van, az első orientálódástól az utólagos kiértékelésig. Bert de Leede és Ciska Stark újítása az, hogy mindegyik fázist négy, egymást kiegészítő dimenzióból világítják meg. A négy dimenzió: a kulturális kontextus, a teológia, az igehirdető spiritualitása és a prédikálás gyakorlata. A szerzők leginkább abban látják a protestáns igehirdetés erejét, hogy nyitottsággal fordul a kultúra felé, és reményteli várakozással tekint Isten jó szavainak továbbadására. A könyv gazdag tárgyi tudást nyújt, ugyanakkor sok tapasztalati reflexiót és gyakorlatot tartalmaz.
SZÉKELY JÓZSEF református lelkipásztor 1969-ben született Marosvásárhelyen.
1989–1994 között a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben, valamint a Nagyszebeni Szász-evangélikus Teológiai Fakultáson tanult és szerzett teológiai oklevelet. 1994–95-ben a dési Református Egyházközségben volt segédlelkész, majd 1995–2001 között a Kozárvári Missziós Egyházközségben és az ehhez tartozó kackói, kapjoni, monostorszegi, nagyilondai, semesnyei és szelecskei szórványgyülekezetekben szolgált. Az 1998–1999-es tanévben az Utrechti Egyetem Református Teológiai Fakultásán gyakorlati teológiát tanult.
2001–2009 között a Romániai Országos Református Lelkészértekezleti Szövetség (RORLÉSZ) elnöke. 2001 októberétől a Kolozsvár-Alsóvárosi Református Egyházközség lelkipásztora. 2001 óta a segédlelkipásztorok/gyakornokok számára szervezett továbbképzőn a homiletikai szakcsoport egyik vezetője. 2003–2010 között a lelkipásztorok számára szervezett Önkéntes Továbbképző Program beindítója és szervezője. 2005–2010 között a Konferenz der Europäischen Pfarrverbände (KEP)/ Európai Protestáns Lelkészegyesületek Konferenciájának a Kárpát-medencei Református lelkészértekezletekért felelős elnökségi tagja. 2014-től a Debrecenben megjelenő Igazság és Élet folyóirat szerkesztőbizottsági tagja. 2018-ban a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen gyakorlati teológiából szerzett doktori fokozatot.
* * *
A zsinatpresbiteri elveket valló erdélyi református egyház a gyakorlatban lelkipásztor központú, ezért az egyház megújulása nagymértékben függ a lelkipásztori szolgálat megújulásától. A rendszerváltást követő negyed évszázad alatt az egyházi és társadalmi folyamatok az egyházi hivatalnok irányába torzították a lelkipásztori hivatásképet, s ez az igehirdetői hivatás kárára történt: a hivatás a hivatal árnyékába került.
A lelkipásztori hivatás aktuális újraértelmezéséhez az egyház tudománya, a teológia nyújt segítséget azzal, hogy az Ige alapján világít rá az egyház és a lelkipásztor legfontosabb feladatára, valamint arra, hogy bármilyen fokú és jellegű változás következzék is be az egyházban és a társadalomban, az igehirdetés nem kerülhet egyéb feladatok árnyékába.
Az erdélyi társadalom és a református egyház belső szekularizációja miatt már nem magától értetődő az egyház és a lelkipásztori tisztség tekintélye.
Ilyen körülmények között egyre nagyobb szükség van a lelkipásztor szakmai és személyes kompetenciáinak fejlesztésére, valamint a prófétai bátorsággal, személyes közvetlenséggel és lelkigondozói szeretettel megszólaló hiteles igehirdetésre, amely még mindig képes megérinteni a mai embert.
A könyv megjelentetéséhez az Exit Alapítványnak a Stichting Solidariteitsfonds és a van Dijk Stichting Alapítvány nyújtott anyagi támogatást.
Thomas G. Long professzor presbiteriánus/református lelkész.
Tanított a Princetonon, a Columbia Theological Seminaryban, a Candler School of Theologyban az Emory Egyetemen. Végigprédikálta az Egyesült Államokat és előadást tartott a legjelentősebb teológiai főiskolákon.
Lelkésznemzedékek tekintik mentoruknak.
Legjelentősebb művei: Preaching and the Literary Forms of the Bible, Fortress Press, 1989; Beyond the Worship Wars: Building Vital and Faithful Worship, Alban Institute, 2001; Testimony: Talking Ourselves into Being Christian, Jossey-Bass, 2004; Teaching Preaching as a Christian Practice (Nora Tubbs Tisdale-lel), Westminster John Knox, 2008; Preaching from Memory to Hope, Westminster John Knox, 2009; Accompany Them with Singing — The Christian Funeral, Westminster John Knox, 2009; What Shall We Say? Evil, Suffering, and the Crisis of Faith, Eerdmans Publishing Co., 2011; The Good Funeral: Death Grief and the Community of Care (Thomas Lynchcsel), WJK, 2013.
Leghíresebb homiletikai szakkönyve, a The Witness of Preaching jelenik meg most magyar nyelven, A prédikálás tanúbizonysága címmel. A bibliai alapokon álló és Paul Ricoeur által inspirált metaforát – a tanú, a bizonyságtevő szóképet – vetíti ki az igehirdető lelkész jellemére, teológiai munkásságára, a prédikálásra való felkészülés teljes folyamatára, illetve a gyülekezettel való viszonyára.
A prédikáló lelkész ugyanis tanú, aki Isten-tapasztalataiban „látott már valamit”, amiről úgy érzi, hogy feltétlenül beszélnie kell, és erről bizonyságot kell tennie az „övéi” előtt.
Aki teológiai hallgatóként meg akar tanulni prédikálni, ebből a könyvből ellesheti a „szakma fortélyait”. Aki „konyít már valamit”, az elolvasása után „mesteri fokozatot” szerezhet. Aki gyakorlott prédikátor, az újabb prédikációírási módszereket tanulhat meg, illetve ösztönzést kaphat a még jobb prédikálásra. Aki „csak” az isteni üzenet megértésének és a világ felé való kommunikálásának műhelytitkaiba szeretne bepillantást nyerni, az is bizalommal olvashatja ezt a jól megírt, rendkívül hasznos és érdekes könyvet!
A szerző a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen szerzett doktori fokozatot 2017-ben.
Jelen írása mind tartalmi, mind formai és módszertani szempontból megfelel a tézisírás tudományos követel-ményeinek. Több száz szakirodalmat tanulmányozott át, magyar és idegen nyelvűt egyaránt. Nyugodt lélekkel mondható, hogy ismeri a témával kapcsolatos szakirodalmat és annak interdiszciplináris hátterét.
Egy olyan témát mutat be interdiszciplináris kontextusban, melyet kevesen vagy egyáltalán nem kutattak magyar nyelvterületen, ezért a könyv hiánypótló szakirodalmi alkotásnak is tekinthető. A szerző ismeri a szakirodalmat. Különös értéke a könyvnek a bibliai nyelvek pontos ismerete, a filológiai és szemantikai megközelítés, valamint a hermeneutikai kibontás. A szerző úgy bontja ki a témát, azzal az irodalmi gazdagsággal és olyan tudományos, de egyben érthető, olvasmányos nyelven, hogy mindvégig sikerül ébren tartania az olvasó figyelmét.
Dr. Molnár János
egyetemi tanár, témavezető
STEFAN PAAS református teológus, az amszterdami Vrije Universiteit és
a kampeni Theologische Universiteit missziológia professzora, gyülekezetalapító, számos missziói projekt aktív munkatársa, missziói intézmények tagja, több hollandiai református egyház missziói tanácsadója.
Stefan Paas 1969-ben született Apeldoornban, teológiai tanulmányait Utrechtben végezte, ahol 1998-ban doktori fokozatot szerzett. A kampeni teológián 2009-től tanít missziológiát, 2014-től pedig, a tanszék vezetőjeként, különös figyelmet szentel a szekularizált nyugati társadalom missziói kihívásaira. 2010-től Amszterdamban is tanít, missziológiát és interkulturális teológiát. Számos könyv, tanulmány, publikáció szerzője, Az Egyház és misszió a nyugati világban nevű kutatóközpont vezetője, 2018 őszétől pedig Hollandiában a haza teológusa (Theoloog des Vaderlands).
Az utolsó idők munkásai egy kulcskérdésre keresi a választ: hogyan integrálhatnak hitre jutott embereket a gyülekezetek? Az egyházak többségének ugyanis meg kell változniuk szavakban és cselekedetekben egyaránt ahhoz, hogy Istennek a világgal kapcsolatos erőfeszítését hűségesen visszatükrözzék. A „változás” kifejezés alatt nem azt érti
a szerző, hogy minden egyháznak egyfajta ideális missziói gyülekezeti modellnek kell eleget tennie. Sokféle útja van annak, hogy egy bizonyos háttérrel, „színnel” rendelkező és specifikus helyzetben levő gyülekezet
a maga módján missziói legyen. Azok az egyházak azonban, amelyek elsősorban trükköket és tippeket keresnek, nem fognak egy másfajta mentalitásig eljutni.
„Hisszük, hogy a református hagyomány bőséges forrás egy ilyen lelki változáshoz. Ugyanakkor hisszük, hogy ez a változás szükséges
a református tradíció továbbéléséhez.”
Tényleg a „teremtéssel” kell kezdeni, ha valamit mondani akarunk Istenről? Hogy maga a téma univerzális, az biztos.
S hát nem univerzális maga Isten is? A Biblia viszont egyáltalán nem így beszél Istenről. A Biblia mindenekelőtt a Névről, a kimondhatatlan négy betűről, JHVH-ról szól. Erről a névről inkább elmondható az, hogy a legkülönlegesebb, mintsem az, hogy a leguniverzálisabb lenne.
De akkor miért kezdődik a Genezis könyve mégis a teremtéstörténettel? Hiszen a menny és a föld teremtése egy univerzális téma. A helyes válasz az, hogy ez a könyv az ősatyák és ősanyák személyében megtestesülő Izraelről szól.
Arról az Izraelről, aki felismeri önmagát Ábrahám elhívásában, akit Isten a népek közül elszólított és új útra vezetett.
De akkor miért kell mégis egy ilyen univerzális teremtéstörténettel indítani? Nos, a tematikus sorrend nem feltétlenül azonos az igehirdetés bibliai teológiai sorrendjével.
A mű fordításához az Exit Alapítványnak a Solidariteitsfonds Kampen Alapítvány nyújtott anyagi támogatást.
MICHAEL WELKER református teológus, a Heidelbergi
Egyetem Teológiai Fakultásának emeritus professzora,
a Nemzetközi és Interdiszciplináris Teológiai Kutatóközpont
(Forschungszentrum Internationale und Interdisziplinäre
Theologie – FIIT) igazgatója, a Heidelbergi Tudományos
Akadémia tagja, számos amerikai, dél-afrikai és dél-koreai
egyetem kedvelt vendégtanára. Michael Welker 1947-ben
született Erlangenben, Nyugat-Berlinben nevelkedett.
Teológiai tanulmányait követően a Pfalzi Tartományi
Egyházban szentelték lelkésszé, teológiából és filozófiából
szerzett doktori fokozatot. 1983−87 között a Tübingeni,
1987−1991 között a Münsteri, majd 1991-től 2013-ig
a Heidelbergi egyetemek rendszeres teológiai professzora.
2013-tól Heidelbergben szenior-professzor. Számos
nemzetközi kitűntetése mellett a Debreceni Református
Hittudományi Egyetem 2004-ben tiszteletbeli doktorainak
(doctor honoris causa) sorába választotta. 2016-ban Karl
Barth-díjjal tűntették ki, 2019−2020-ban pedig a nagy-
tekintélyű ún. „Gifford-Lectures” előadássorozat
előadója lesz az Edinburghi Egyetemen.
A keresztyén dogmatika központi kérdéseit elmélyítő,
a teológia és a természettudományok, illetve a teológia és
a jogtudomány párbeszédét érintő, valamint a modernitás,
a pluralizmus, a vallás és a kultúra, az egyház és a civil
társadalom tárgyköreiben írt könyvei, tudományos
közleményeit számos (köztük német, angol, spanyol, koreai,
kínai, orosz, román és magyar) nyelven olvashatók.
A kötet az Exit Alapítvány, a Tiszántúli Református Egyházkerület, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem és a Debreceni Lelkészképzésért Alapítvány, valamint a szerző, Michael Welker professzor támogatásával jelent meg.
„Egy disszertáció alapvető esetben az első zsengéhez tartozik, bármennyire is alapos munka áll mögötte. Nem hallgathatom el, hogy jelen esetben Németh Áron munkája ennél lényegesen több, egy olyan indulás, amelytől az ember a hazai biblikus kutatás további kiváló eredményeit várhatja. […] Biztonsággal mozog a filológia területén, ami érthető, hiszen munkája során nap mint nap találkozik az eredeti szövegekkel. […] Eredményeit jól és világosan összegzi. A dolgozat hatalmas anyagot mozgat meg, vizsgál és értékel. Nagy öröm, hogy ezzel döntő módon meggazdagítja a magyar nyelvű teológiai irodalmat, a nemzetközi eredményeket pedig elérhetővé teszi azok számára, akiknek ezek primer módon nem érhetők el.”
(Dr. Marjovszky Tibor, DRHE)
„A mű kutatásmódszertani és kutatástörténeti szempontból egyaránt jelentős. Mind az irodalmi áttekintő, mind a tézisek kifejtését tartalmazó főrész a szakirodalom, valamint a téma alapos ismeretéről árulkodik. […] Dr. Németh Áron műve hosszú időn keresztül további kutatások hivatkozási alapjául fog szolgálni. További jelentősége, hogy a zsoltár főként redakciótörténeti szempontokat figyelembe vevő elemzése a bibliai exegézis oktatása terén is felhasználható.
Ez mondható el azokról a részekről is, amelyek az ókori közel-keleti királyideológiákat ismertetve fontos vallástörténeti és bibliai teológiai adalékokkal szolgálnak a téma jobb megértéséhez és további vizsgálatához.”
(Dr. Balla Ibolya, PRTA)
Dr. Németh Áron a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Ószövetségi Tanszékének adjunktusa.
A könyv megjelenését a Debreceni Református Hittudományi Egyetem és az EXIT alapítvány támogatta.
Nico ter Linden (1936) Utrechtben, Nijmegenben és az Egyesült Államokban tanult teológiát. Szolgált Stompetorenben, Alkmaarban, Nijmegenben és 1977–1995 között az amszterdami Westerkerkben. Saját televízióműsora és a Trouw országos napilapban külön rovata volt. Emellett tucatnyi könyvet írt. 1995-ben a De Keizerskroon Alapítvány megbízta, hogy főfoglalkozásban mondja el mai nyelven a Bibliát.
A Biblia ugyanis mint könyv vagy inkább könyvgyűjtemény 2-3000 évvel ezelőtt keletkezett, s Európa és benne a magyarság kultúráját ezer éven át mélyrehatóan befolyásolta. Mindazonáltal a több ezer éves szavak, képek, fogalmak meglehetősen idegenek, gyakran érthetetlenek a mai ember számára. Pontosan ebben rejlik e könyv nagy értéke, hogy elbeszélés formájában teszi érthetővé, hozza közel a mai emberhez a Bibliában rejlő óriási kincset.
Ez az első kötet (melyet másik öt követett) a Biblia első öt könyvét öleli át, amit a zsidók Tórának neveznek, mi pedig kissé helytelenül Mózes öt könyvének. Nico ter Linden szerint ez egyfajta útmutató, amely elbeszélés formájában adja elénk az életre vezető utat.
Jelen kötetet Hollandiában eddig 19-szer adták ki és hét nyelvre fordították le. Isten áldása legyen ezen a magyar fordításon.
A könyv a Juhász Isvtán Alapítvány támogatásával jött létre.
"Manfred Josuttis saját bevallása szerint szívesen volt gyülekezeti lelkipásztor. Oktatóként, 1968–2001 között, gyakorlati teológiát tanított a göttingeni egyetem teológiai fakultásán. Tudományos munkásságában, a homiletika mellett, hangsúlyos szerepet kapott a pasztorálteológia, amelynek művelése során igyekezett gyümölcsözővé tenni a humán- és társadalomtudományok, különösen a pszichológia meglátásait.
A lelkész más című könyvvel – amely most az Exit kiadó jóvoltából magyar nyelven is megjelenik – a szerző szándéka az, hogy a lelkipásztori hivatáskép tisztázásával segítsen másoknak abban, hogy szívesen vállalják és örömmel végezzék a lelkészi szolgálatot.
Josuttis könyvének már a címe is kíváncsiságot vált ki. A lelkipásztorról mindenkinek van valamilyen elképzelése. De mire vonatkozik a más jelző? Kihez viszonyítva más a lelkipásztor? Valóban más-e? Milyen tekintetben más? Miért más? Mit lehet kezdeni ezzel a mássággal?
A német gyakorlati teológus jelen könyve zavaróan éles fényt vet a lelkipásztori (egyházi) élet és szolgálat kényes kérdéseire. Kíméletlen szókimondással néven nevezi a dolgokat. Gondolkozásra, önvizsgálatra sarkall. Tükröt tartva elénk arra kényszerít, hogy tisztázzuk a saját hivatásképünket. Közben segít, hogy visszataláljunk hivatásunk lényegéhez, és azt szívesen és örömmel gyakoroljuk."
Székely József
Jolyon Mitchell professzor a vallás, erőszak és békéltetés témájára szakosodott, különös kitekintéssel a különféle művészetekre, mint például a film, színház, rádió, vizuális művészetek, valamint a modern és klasszikus média. Ebben a témakörben számos írása jelent meg. Kiadott könyvei között szerepel a Promoting Peace, Inciting Violence: The Role of Religion and Media – A vallás és a média szerepe a béketeremtésben, illetve az erőszak-szításban (Routledge, 2012), Martyrdom: A Very Short Introduction – Vértanúság: rövid bevezető (OUP, 2012) és a Media Violence and Christian Ethics – Médiaerőszak és keresztyén etika (CUP, 2007). Jelenleg a Színház és vallás, valamint a Béketeremtés és a művészetek témájú könyvein dolgozik.
Tanulmányait a cambridge-i (BA, MA), durhami (MA, Cert. Th.) és edinburghi (PhD) egyetemeken végezte. Az edinburghi egyetemre való kinevezése előtt a BBC World Service és BBC Radio 4 producereként és zsurnalisztájaként tevékenykedett. Jolyon Mitchell a Centre for Theology and Public Issues (CTPI), Teológia és Közügyek Központ igazgatója, a Theology and Religious Studies (TRS-UK), Teológia és Vallástudományok nemzetközi egyesület elnöke, valamint a Royal Society of Arts (FRSA) tagja.
"Az egész életutam nem a környezetem, barátaim, családom és nem is a lelkiismeretem mérlegén van, hanem azén, Aki „hiteles mérleggel” mér engem (Jób 31,6). Csak bízhatom abban, hogy ha az egyik serpenyőben az eddigi 82 évem van,
a másikban Isten kegyelme.
•
A Magyarországi Református Egyház adatbázist tett közzé a világhálón. A Kárpátmedence lelkipásztorai és más tisztségviselői arról vallottak, hogy a megkérdezettek a diktatúra szájkosara ellenére táplálták a gyülekezeteket, és ők maguk is táplálkoztak az igével. A református egyház Isten naponkénti kegyelméből élve, tagjaiban, gyülekezeteiben, szolgáiban nemcsak túlélte a prés-nyomást, hanem végezte szolgálatát és megélte keresztyénségét.
•
Többször kérdezték, és ez természetes, hogy miképpen ítélem meg ezt a két esztendőt. Úgy gondolom, hogy három időfázist kell megkülönböztetni. Először magát az ott töltött két évet, amit ugyan lelkileg-testileg egészségesen túléltem, de az a gondolat sokat foglalkoztatott, hogy elveszítem a napokat, a hónapokat, noha ismétlem, ez nem jelentett olyan nagy traumát nálam, mint másoknál.
Életemnek további nagy szakaszában meg kellett látnom, hogy a fogság évei testi, lelki hasznomra voltak. Többször eszembe jutott Ezékiás király gyógyulás utáni imádsága: „Áldásul volt nekem a nagy keserűség” (Ézsaiás 38,17).
•
A nyugdíjkor kezdete kiszámítható, a vége nem. Csak Isten tudja az ember „hónapjainak számát” (Jób 14,5), s ahogyan tudatosan készültem a nyugdíjazásom napjára, próbálok ugyanúgy tudatosan készülni annak utolsó napjára. Ha másért nem, hát azért, mert arra gondolok, hogy a kisebb-nagyobb betegségek előre küldött emlékeztető és figyelmeztető jelek. Próbálom ezeket hívő nyugalommal megérteni és elviselni. Az egyik fiam azt mondta: édesapám nagyon tudatosan készül a halálra. És ez így igaz. Ez a „készülés” munkát is jelent, amit nem hagyok abba addig, amíg testi-lelki erővel és értelemmel bírom. Ha a jó Isten megjelentené, hogy már csak két nap van az életemből, úgy gondolom, hogy nagyon intenzíven dolgoznék, hogy lehetőleg mindent befejezzek, hogy minden szálat elvarrjak."
Kozma Zsolt
A születéstörténetek fontos szerepet játszanak a Bibliában, ahol egy-egy történelmi kezdetet jeleznek. Már a Mózes első könyve bevezető történeteiben is az úgynevezett „anyaság-ígéret” olyan, mint egy áttörés a váratlan jövő felé. A tudás fájáról való evés büntetése halál (1Móz 2,17), ám az ember mégis fájdalmas kegyelemben részesül (1Móz 3,16–17). Az Úristen azt mondja az asszonynak, aki az emberiség képviselőjeként lép fel ebben a történetben, hogy fájdalommal fog gyermekeket szülni. Az asszony a Chawwa, vagyis az Éva, „Élet” nevet kapja, „mert ő minden élő anyja” (1Móz 3,20). Ő a mi Nagyasszonyunk, aki a Bibliában sokféle formában lép majd színre (…) Máté és Lukács az evangéliumot a nemzéssel és születéssel kezdik. Jánosnál pedig ez a mondat hangzik el: „Asszony, íme a fiad”, majd a tanítványhoz, akit Jézus szeret, így szól: „Íme, az anyád”. Égi jelként jelenik meg az asszony képe a Jelenések könyvében. Vajon újszövetségi mariológiáról van itt szó? Mondjuk inkább így: nem más ez, mint a TaNaK témájának kiváló evangéliumi variációja.
Vörös Éva teológiai tanulmányait 1980-ban fejezte be Budapesten. Mentálhigiéné szakemberré Debrecenben vált (1996), vallástanári diplomát a Károli Gáspár Református Egyetemen szerzett (1999). Külföldi tanulmányokat angol nyelvterületen Cambridge-ben, Wales-ben, Chicagóban, német nyelvterületen pedig Tübingenben és Heidelbergben folytatott.
Lelkészi szolgálatot a főváros és környéke gyülekezeteiben és diakóniai intézményekben végzett, de tanított gimnáziumban (Debrecen, Református Gimnázium), főiskolán, (Sulyok István, Nagyvárad) és egyetemen (Testnevelési Egyetem Mentálhigiéné Tanszéke) Önálló lelkész egy bihari kis faluban volt. Közben rendszeresen publikált különböző egyházi és világi folyóiratokban. Jelenleg Kolozsváron él.
Dr. Pető Csilla, a III. 6. tanulmány társszerzője, klinikai szakpszichológus és pszichoterapeuta. Tanulmányait Debrecenben és Budapesten végezte. Évtizedek óta több egyetemen és képzésben tanít krízislélektant, katasztrófapszichológiát, mentálhigiénét, relaxáció-szimbólumterápiát. Dolgozott pszichiátriai osztályon, családsegítőben, nevelési tanácsadóban, áldozatsegítésben. Jelenleg Debrecenben egy gimnáziumban iskolapszichológus.
A bocsánatnak mindent meg kell bocsátania, különben nem nevezhető
bocsánatnak. Ugyanakkor nem lehet mindent megbocsátani. Szétszaggattattam.
Vladimir Jankélévitch
A gondolkodó némelyek szemében maga Szókratész volt, és Vladimir
Jankélévitch álnéven publikált. Bármely könyvét kézbe véve erős
kételyünk támad, hogy a huszadik század egyáltalán befejeződött-e,
aki pedig veszi a bátorságot és alámerül ebbe a szöveg-tengerbe, annak
rövidesen meggyőződésévé válik, hogy az a kor már nem ér véget soha.
Mint ahogyan, láthatólag, a megbocsátani való dolgaink sorozata sem.
Visky S. Béla
Embert próbáló és avató erkölcsi gyakorlat a megbocsátás.
Visky S. Béla könyvében korunk kiemelkedő filozófusa és gondolkodója,
Vladimir Jankélévitch bocsánat-kocepcióját helyezi elemzése fókuszába. A
kérdés szakirodalmának átfogó ismeretében körvonalazza azt
az egzisztenciális helyzetet, amelyben a megbocsátás kegyelmi pillanata
révén felfénylenek az abszolút etikai értékek – avagy mindörökre
sötétben maradnak.
Egyed Péter
A Kis Bibliai Teológia sorozat e második kötetében a szerzők a király és templom kettős tematikáját vezetik végig, főként az úgynevezett Korai Próféták könyveiben (Józsué, Bírák, Sámuel, Királyok). Míg az első kötet – Kivonulás és Fogság – elsősorban a Tóra és Kései Próféták könyveit vizsgálta, itt az az iratcsoport kerül lencsevégre, amely a Héber Biblia legkorábbi ismert beosztása szerint ezt a két könyvgyűjteményt, a Tórát és a Kései Prófétákat összeköti.
A szerzőket magában a bibliai szövegben felkínált témák vezetik, azok összefüggéseivel és különbözőségeivel együtt. Mi az oka annak, hogy e könyvek a bibliai kánonban pontosan itt helyezkednek el? És miért olyan központi téma azokban a király és a templom? A szerzők azt követően vetették papírra gondolataikat, hogy ennek anyaga elhangzott különböző fórumokon, továbbképzőkön és előadásokon is.
A Király és Templom olyan olvasókra tekint, akik tudják, hogy a Bibliát nem lehet kiolvasni, ezért szívesen tanulmányozzák azt másokkal együtt.
Hogyan lehet az Ószövetség tartalmi szempontból sokrétű teológiai kijelentéseit egy áttekinthető szerkezetben felvázolni? Karel Deurloo könyve rámutat az első látásra meglehetősen szerteágazó tematikájú bibliai könyvek közötti szoros összefüggésekre.
Van-e az Ószövetségnek közepe? Erre a bibliai teológia történetében gyakran feltett kérdésre a szerző ad egy részleges választ. Deurloo szerint a Tóra központi témája a kivonulás, a Prófétáké pedig a fogság. Ebből a szempontból olvasva nem csupán az Ószövetség válik érthetőbbé, hanem az Újszövetség is. A szerző arra is figyel, hogy milyen jelentősége van ennek a megközelítésnek korunk teológiájára és igehirdetésére nézve.
A keresztény etika forrása nem a szubjektív én és nem a világ valósága, még csak nem is a normák és értékek rendszere, hanem Isten valósága a Jézus Krisztusban adott kinyilatkoztatásban.
Az egyház megvallja, hogy noha látta a brutális erőszak önkényeskedését, számtalan ártatlan testi-lelki szenvedését, az elnyomást, a gyűlöletet, a gyilkosságot, nem emelte fel szavát ellene, és nem talált módot arra, hogy az áldozatok segítségére siessen.
Bűnös lett Jézus Krisztus leggyengébb és legvédtelenebb testvéreinek a pusztulása miatt.
Krisztus testén őrjöngi ki magát a világ. A megkínzott azonban megbocsátja bűnét a világnak. Így történik a megbékélés. Ecce homo. (Dietrich Bonhoeffer)
A lojalitás – Böszörményi-Nagy Iván első nagy munkája, az Invisible Loyalties (1973) megjelenése óta – a kontextuális szemlélet központi fogalma. Ezt az alapművet német, spanyol és olasz nyelvre lefordították, de mindeddig nem készült sem francia, sem holland fordítása. Ezért írta meg Catherine Ducommun-Nagy a Les Loyautés qui nous libèrent című könyvét, melyben az Invisible Loyalties gondolatait követi, illetve összekapcsolja azokat Böszörményi-Nagy két később megjelent műve, a Between Give and Take és a Foundation of Contextual Therapy elméleteivel, és más tudományágak, az antropológia, a biológia és a neurológia elemeivel.
A szerző a lojalitás fogalmát a kontextuális szemlélet négy dimenziója felől világítja meg, valamint tárgyalja az ötödik, az ontikus dimenziót is. Azokra az elgondolásokra alapoz, amelyeket Böszörményi-Nagy Iván az ontikus dimenzióval kapcsolatosan fogalmazott meg élete utolsó éveiben. A lojalitás a kontextuális szemlélet központi fogalma, ugyanakkor sok zavart is okoz, gyakoriak a vele kapcsolatos félreértések is: fontos lenne pontosan megértenünk és használnunk. Ezért született meg ez a hiánypótló magyar kiadás.
E kötet tanulmányai eredetileg 2012. április 24–25. között, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben szervezett Brueggemann-konferencián hangzottak el előadás formájában.
A kétnapos rendezvény része volt annak a tanulmányi hétnek, amelyre erdélyi és hollandiai lelkipásztorok közös szervezésében került sor a Kolozsvárhoz közeli Györgyfalván, és amelyen a résztvevők Brueggemann teológiájával ismerkedtek meg közelebbről. A tanulmányi hét témájának apropóját nem utolsósorban az adta, hogy 2012-ben folyamatban volt Walter Brueggemann Az Ószövetség teológiája című könyve magyar fordításának megjelenése.
Dr. Varga Norbert doktori tézise olyan témát boncolgat, amelyre érdemes odafigyelni. A vallási konfliktusok, a moralitás és az emberi szolidaritás hiánya folyamatosan olyan helyzetbe sodorta és sodorja az emberiséget, amely akár tragikus végkimenetelű is lehet. A szerző a Korán és a Biblia egy új, eddig kevésbé kutatott megközelítésével próbálkozik, amikor a két szent irat társadalmi és gazdasági vonatkozásainak összehasonlító elemzésére szánja el magát, és ezáltal a „múltból” próbál egy „jövőbeni” utat felvázolni az emberiség számára.
„Nem mindannyian lehetünk költők, de amit egyesek nagy képzelőtehetséggel tudnak felfogni, azt mások a lépésről lépésre haladó, türelmes elemzés révén, prózaibb módon valósíthatják meg. Természetesen sohasem fogjuk ezeket a költeményeket újra pontosan úgy hallani, amiképpen annak idején az ókori Izraelben hallgatták őket, azonban igencsak jogos az a törekvés, hogy félretegyünk bizonyos irodalmi és vallásos előítéleteket, és a bibliai költészetben újra megtaláljuk azt, amit lehet.”
Betekintés a kontextuális lelkigondozásba és segítésbe
„Megmásíthatatlan jogigény” – jelentős szerzők és gyakorlati munkások könyve arról, hogy miként tehetünk szert a kellő nyelvre, etikai és spirituális képzelőerőre és a többirányú elköteleződés alapmagatartására annak érdekében, hogy segíthessünk az embereknek relacionális és egzisztenciális összefonódásaikban. Azoknak szánjuk, akik hivatásuk gyakorlásában vagy önkéntesként el szeretnének gondolkodni azon, hogy mi az, ami valóban segít.
Learn how to suffer, and you will suffer no longer, according to a wise, centuries-old saying. But can this lesson ever really be learned? Where does suffering come from? What is the origin of the, often faceless, rampage of evil in the world, a world which the believer (despite all suffering) accepts as created by God, and which the unbeliever must eventually also accept as good, if he or she wants to go on living? Or would it be more useful to focus on the significance of evil, rather than its source? This book offers profound theological, philosophical and literary insights for those who are seeking and asking questions.
S. Béla Visky (b. 1961) served as a pastor of the Hungarian Reformed Church in Romania for twelve years. He then taught systematic theology at the University of Babeș-Bolyai in Cluj. He has studied in Cluj, Geneva, Budapest and Paris and has two doctoral degrees, one in theology and one in philosophy. Since 2013 he has taught at the Cluj Protestant Theology Institute.
Szükség van-e egyházra? A szekuláris gondolkodás meglehetős könnyedséggel hajlamos nemmel válaszolni erre a kérdésre. Rég elfeledkezett már arról a félelemről és reszketésről, mely Nietzschét még hatalmába kerítette akkor, amikor mélyen, kíméletlenül és teljes őszinteséggel végiggondolta „Isten halálának” az élet minden területére kiható következményeit; ő még tisztán látta, hogy Istennek a modern ember gondolkodásából való kiszorítása végzetes következményekkel jár a morál és az emberi méltóság területén, de az ismeretelmélet alapjait is megingatja, az élet – különösen a szenvedés – értelemmel való felruházását pedig lehetetlenné teszi.
Visky S. Béla
Tudomásul kell vennünk, hogy vannak az egyházban homoszexuálisok, és hogy a többségi magatartás meghatározó lehet az ő Istennel való kapcsolatukra.
E két tény komoly kihívást jelent a lelkigondozás szempontjából, és felelősségteljes magatartást igényel minden egyes pásztor részéről.
Brueggemann egyik rendkívüli teljesítménye, hogy megtalálta azt a rendszert biztosító keretet, melybe elhelyezhette a bibliai szövegek – a könyv egész terjedelme során végig biztos kézben tartott – sokféleségét. Tette ezt úgy, hogy a keret nem tűnik mesterkéltnek, hanem arról győz meg, hogy a szöveg természetéből származtatott.
Rendszer helyett rendszeresített rendszerbontás – ez volt Brueggemann megoldása. Annyira szétfeszítette a rendszeralkotás kényszerét, hogy – miközben a redukcionizmus ellen kardoskodott – metaforába, a per metaforájába sűrítette a kategóriák (mint rendszerelemek) tovább már nem feszíthető határait.
Per-metaforájának (egyik) szépsége és ereje, hogy a tanúsítás, vitatás, védelem sokhangúságában elhangzó diskurzusok mindegyike egyaránt fontos szerephez jutnak, ugyanabban a méltatásban részesülnek. Még az ellen-tanúság sem feltétlenül mindig negatív előjelű. Mindegyik szólam rendeltetése a többi szólam függvényében érvényesül. Ahogyan József Attilánál olvashatjuk: a konszonancia a disszonanciák harmóniája.
Brueggemann azon nagyon kevesek egyike, aki eljutott arra a csúcsra, amikor megengedheti magának a saját gondolat gőgjét, ami nélkül nem lehet – nem csak – teológiát művelni.
A könyv – miként a címe is jelzi – bevezetés kíván lenni a gyakorlati teológia egyik, úgy tűnik, ma különösen is fontos és időszerű ágába, illetve annak tágabb összefüggéseibe. Ez pedig a lelkigondozás – a szupervízió – és a pasztorálpszichológia területe. Olyan terület ez, ahol a Kárpát-medencei protestáns gyakorlati teológia komoly változásokon megy át, formálódik és keresi a saját útját. Ezért is vehetjük nagy örömmel kézbe ezt a könyvet, hiszen újabb segítséget jelent abban, hogy eltaláljuk és jobban ismerhessük azt a területet, ahol egyre többen kereshetik meg a könyv által bevezetett területekre specializálódott gyülekezeti lelkészt is.
Helmut Weißnek, mint a bemutatandó területek egyik német mesterének évtizedeken átívelő munkája eredményeit foglalja össze ez a könyv, amely úttörő jellegű, és egyben példaadó munkának számít. A szerző azok közé a különleges emberek közé tartozik, aki nemcsak távolról nézi a tudományt, hanem azt alkalmazza, a praxis alapján elméleti téziseit kiegészíti. Ezzel hozzájárulva a gyakorlati teológia egyik fontos céljához, miszerint a gyakorlati teológiai elmélet és praxis az Istenben gyökerező emberi létbizonyosságot kívánja erősíteni. Így próbálta Helmut Weiß értelmezni és meghonosítani az elmúlt évtizedben a lelkigondozást, a szupervíziót és a pasztorálpszichológiát hazáján kívül több országban, így először Indonéziában, majd Magyarországon, Szlovákiában és Lengyelországban is, ahogy erről a könyve bevezetőjében olvashatunk.
Kiss Jenő könyve didaktikus célkitűzéssel készült. Az igehirdetésre készülés sokféle és bevált módja közül egyet jár végig és mutat be aprólékosan. Idővel természetesen kinek-kinek meg kell találnia a sajátját. A saját hangra és készülési módra találáshoz viszont kell egy mérce, amit el kell sajátítani, ami általános eligazítást ad. A szerző, ezt a célt segítendő, őszinte szavakkal, lépésről lépésre vezeti végig olvasóit az egyes készülési fázisokon. Közben műhelytitkok tárulnak fel. Lelkipásztori szolgálatunk legdöntőbb mozzanata, hogy az elméletben megtanultakat át tudjuk-e ültetni a gyakorlatba. Kiss Jenő példái ezért a hídverésre tanítanak.
Göröngyös út az, amely az íróasztaltól a szószékig vezet, de a hűséges munka, a készülés fázisaiban tanúsított alaposság vonzza a Szentlélek megtermékenyítő áldását. A készülés közben mindennek arra kell irányulnia, hogy gyúlékony anyagot készítsünk. Elő kell készíteni azt, ami majd lángot foghat az Isten lángot adó csodája nyomán. Tűz nélkül nincs láng, de gyúlékony anyag nélkül nincs lángra kapás (1Kir 18,31kk).
Kiss Jenő a különböző iratcsoportokból vett textusokat a Szentírás üzenete iránti kíváncsisággal, szakmai alapossággal, körültekintő szakirodalomhasználattal, lelki mélységeket megjárva, csomópontokra figyelve, személyességre törekedve bontja ki a textusokat. Ráhagyatkozik a textus belső dinamikájára, és a református keresztyén hangnemű megszólaltatásra igyekszik.
Az emberek, miután felszabadultak a merev társadalmi és vallásos normák alól, ismét keresik az összetartozást és közösséget.
A kontextuális szemlélet segít meghatározni ezt az összetartozást, és jelentőségét rögtön felismeri mind a segítő, mind a kliens. A kontextuális munkamód a segítő szakmában integratív modellnek tekintendő: a dinamikus összetartozás motiváló erejének a relacionális etikát és a lojalitást tartjuk, ugyanakkor szerintünk a többi modell és dimenzió iránti nyitottság is elengedhetetlen. Ahhoz, hogy segíthessük a klienst, hogy kapcsolataiban egyéniesüljön, hosszas tréningre van szükség. A segítőnek ugyanis meg kell találnia az egyensúlyt az összekapcsolás és az elválasztás között, tudnia kell, hogy mikor kell az ember felelősségére építenie, és mikor annak korlátaira, hogy a kliens figyelmét mikor kell felhívni a saját érdekeire, és mikor a másokéira.
Ebben a könyvben először megmagyarázzuk és elmélyítjük a kontextuális elmélet fogalomrendszerét – úgy, ahogy azt Böszörményi-Nagy Iván pszichiáter és családterapeuta kifejtette. A második részben bemutatjuk, hogy milyen következményekkel jár a kontextuális szemlélet és munkamód a gyógyítás gyakorlatában, főleg a segítés folyamatának általánosabb vonatkozásaiban: a parentifikációban, az érzelmekkel való bánásmódban, a házastársakkal való munkában, és a testvéri kapcsolatok jelentőségének feltárásában. A harmadik részben inkább specifikus problémákkal foglalkozunk: a szociális félelemmel és a félszegséggel, a szexuális visszaéléssel, a pszichikai zavarokkal és a bevándorlással kapcsolatos kérdésekkel.
Alig van magyar református ember, aki ne idézné boldogan, egy életen át a személyes üdvbizonyosság és az egyházban való otthonra találás szép vallomását: „Hiszem, hogy ennek a seregnek én is élő tagja vagyok.”
Ideje megtudnunk, hogy e sokat idézett mondatnak, az Anyaszentegyházban biztos otthonra lelő ember hitvallásának első megfogalmazója az Európa-szerte bujdosó, a földön állandó otthont alig ismerő Laski János: „Vallom, hogy ennek a gyülekezetnek én magam is tagja vagyok”.
Juhász Tamás
Azt a célt tűztem ki magam elé, hogy „detektívként” írjam meg könyvemet. A hasonlatot abban az értelemben használom, hogy szándékom szerint fokozatosan szeretném megismertetni az olvasókkal azokat a témákat és összetevőket, amelyekkel a gnoszticizmus foglalkozik, illetve amelyek a gnoszticizmust alkotják – ahelyett, hogy minden átmenetet mellőzve, közvetlenül térnék rá a különböző alkotóelemek eredetének magyarázatára. Ezáltal azt remélem, hogy egyre kíváncsibbá fogom tenni a növekvő ismeretanyag birtokába jutó olvasót, és egyfajta felfedezési élményben is részesíthetem.
Riemer Roukema
Nem sokkal hazautazásom előtt látott napvilágot a most magyarul megjelenő könyv angol nyelvű változata. Kaptam egy példányt, olvasgattam belőle, később pedig, ahogy az évek múltával ismeretségünk barátsággá alakult, úgy gondoltam, hogy a szerző iránti ragaszkodásom és hálám jeléül, meg azért is, hogy a népszerűsítő szövegek egyszerűségével írt könyv a magyar érdeklődők számára is hozzáférhető legyen, belekezdek a fordításba.
Tunyogi Lehel
Tavaly, valamikor ősz elején (nem tudom, hogy pontosan mikor, bár belém nevelt pontosság-mániámban általában mindent felírok, majd velem született irtózatomban – mert nem szeretek „nyomot hagyni” – mindent kitörlök), a visszautasítással is számolva, de nem eléggé felkészülve erre az eshetőségre (mint ahogy annak ellenkezőjére sem) hívtam fel Kozma Zsoltot és kérdeztem meg, hogy hajlandó lenne-e interjúsorozatot adni, melyből aztán (egy „szóra írt”) könyv kerekedjék ki. Régi tervem volt ez, melyet mindig visszaűztem oda, ahol sok más terv is lappang, és amelyről most már tudom (bár felötlődésükkor is szemérmesen sejtettem), hogy vissza- és helyrehozhatatlanul késő – most tudom, hogy mily' késő! – megvalósítani. De akkor, azon a feljegyzetlen napon, leküzdöttem visszafogottságomat és elmondtam, hogy mit szeretnék: egy triptichon-témájú beszélgetés-könyvet („beszédes” könyvet), amely az Ige–szolgálat–egyház hármasságát járja körül a verbalitás „lazaságával”, át- meg átszőve a személyesség emlékszálaival. Persze a kötelező személyeskedés-mentesség feltétele alatt, mert ugye nemcsak a „noblesse oblige”, hanem egyébként is…
Örömmel és sajnálkozással bocsátom útjára ezt a könyvet. Örömmel, mert öröm volt írni – tulajdonképpen lejegyezni –, és sajnálkozással, hogy véget értek azok a találkozások, amelyeken érdemtelen „tanúként” lehettem jelen. Azt szeretném, hogy bárcsak minél tovább legyen könyv, és minél később váljék dokumentummá ez a számomra mégiscsak könyvként megmaradó betűhalmaz, mely a megfontolt válaszok mögött az én hallgatásomat is őrzi…
Tunyogi Lehel
Kevés olyan vívmánya van a keresztyénségnek, mely kultúránkat olyan nagy mértékben befolyásolta volna, mint a rend, amelyet kialakított a múló időben, és a naptárak, amelyek jelzik az ünnepeket és jeles napokat. A vasárnap a keresztyének számára mindig is fontos nap volt, és máig sokak számára más, mint a többi nap. A keresztyén ünnepek - elsősorban a karácsony, húsvét és pünkösd - határozzák meg még a templomfalakon kívül is az év ritmusát. A Mikulás és az Állatok világnapja pedig a keresztyén szentek emléknapjára vezethető vissza.
Mi az ünnepek és jeles napok története és lényege? A kérdésre ma már egyre kevesebben tudnak válaszolni. Még a keresztyének között is akad olyan, aki nehezen tudja megmondani, hogy valóban mit is ünneplünk mennybemenetelkor vagy pünkösdkor.
Marius van Leeuwen feltárja az ünnepek történetét és lényegét. Bemutatja antropológiai, bibliai és teológiai hátterüket, de tudósít arról is, hogy a különböző keresztyén tradíciójú közösségek ma hogyan ünnepelnek.
Abban a „most”-ban, amelyben az egyik ember a másik emberrel találkozik, találkoznak egymással emlékek és reménykedések, emberek, akik „elmúltak” és emberek, akik ezután jönnek. Aki bele szeretne látni a ma konfliktusaiba és ellentéteibe, újra meg újra feltáratlan korábbi konfliktusokba és titokban dédelgetett reménykedésekbe ütközik. Az emberek történettel és kontextussal bírnak, de nincs mindenki tudatában annak, milyen nagy azok befolyása a mindennapi élet megtapasztalásaira nézve.
Ez a kiindulása az úgynevezett kontextuális segítségnyújtásnak, amelyet egy idő óta sikerrel alkalmaznak a lelkigondozásban. A kontextuális lelkigondozás két úttörője, Hanneke Meulink-Korf és Aat van Rhijn A harmadik – akivel nem számoltak című könyvben két egymástól eltérő gondolkodótól, Nagytól és Levinastól ihletve, érthetően vezetnek be minket e lelkigondozói módszerbe.
Miközben emberek, akiknek kevés közük van az egyházhoz, életük bizonyos momentumaiban mégis lelkigondozói segítségért folyamodnak, a szekuláris lelki gondoskodás területén egyre inkább figyelnek a vallásos hagyományokra. Így támadt a segítő lelkigondozás iránti igény, amelyet a kontextuális lelkigondozás par excellence kielégíteni látszik.
Edwin H. Friedman Nemzedékről nemzedékre címu könyve a rendszerszemléletű családterápiát a gyülekezetek és vezetőik érzelmi életére is kiterjeszti. A szerző a hagyományos pásztorációs és tanácsadói munkával kapcsolatban rámutat arra, hogy a családelmélet a lelkipásztorokat segíti a sokrétű feladataik kevésbé megterhelő módon való végzésére. Friedman arra is rávilágít, hogy a gyülekezeti élet dinamikájának ismerete minden nagyobb rendszerbe ágyazódott család megismerésében segíthet, és hogy ezeket a rendszereket is lehet „család”-ként értelmezni.
Friedman az egyházi és zsinagógai közösségekben zajló érzelmi folyamatokat a családban észlelhető folyamatokhoz hasonlítja, és azt feltételezi, hogy a vallási közösségek vezetői hatékonyabban segíthetik a családokat a megfelelő gyülekezetvezetéssel, mint a kifejezetten tanácsadó beavatkozással. Ezért tárgyalja az öndifferenciálás útján való vezetést, a családi és gyülekezeti szeparáció kezelését, és a korábbi nemzedékeknek az élet fordulópontjaira gyakorolt hatását. A családi modell hatékonyságát Friedman olyan példákkal bizonyítja, amelyeket a saját – rabbiként és gyakorló családterapeutaként szerzett – tapasztalataiból vett, illetve azoknak a rabbiknak, papoknak, apácáknak, lelkipásztoroknak az élményeiből, akikkel ő dolgozott.
Kecskeméthy Csapó István élete és munkássága